Denisa Bodeanu, Novák Csaba Zoltán, „Clopotul amuţit”. Preotul Pálfi Géza - o viaţă supravegheată de Securitate

Volumul este prefaţat de prof. univ. dr. Marton József (Facultatea de Teologie Romano-Catolică, Universitatea „Babeş-Bolyai” din Cluj-Napoca) şi cuprinde un studiu introductiv semnat Denisa Bodeanu, Novák Csaba Zoltán, un număr de 81 documente inedite din Arhiva Consiliului Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii şi 6 interviuri cu rude sau persoane care l-au cunoscut pe Pálfi Géza şi fotografii. Volumul conţine şi un DVD cu filmul documentar „Dosarul Filip. Viaţa sub observaţie a lui Pálfi Géza”. Interviurile din volum au fost realizate de Maksay Ágnes, care este şi regizoarea filmului. Filmul poate fi vizionat şi on line.

Figură marcantă a catolicilor de naţionalitate maghiară din perioada regimului condus de Nicolae Ceauşescu, preotul catolic Pálfi Géza a fost, între noiembrie 1963 - martie 1984, un adversar redutabil al Securităţii din România. Aşa cum reiese din documentele identificate în Arhiva Consiliului Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii, timp de peste două decenii el a fost supravegheat îndeaproape de poliţia politică, care a influenţat major unele episoade ale existenţei lui, dar nu a reuşit întotdeauna să cunoască în detaliu activităţile, concepţiile şi idealurile sale.

La 13 martie 1984 el a murit, în condiţii misterioase, într-un spital din Târgu-Mureş. Avea doar 43 de ani. Încă de la începutul anului 1984, în mediul catolic din ţară şi din străinătate s-a răspândit zvonul că, în decembrie 1983 Pálfi Géza, care funcţiona pe atunci ca preot în Odorheiu Secuiesc, fusese bătut crunt de ofiţerii de securitate din oraş deoarece, în timpul predicilor ţinute de Crăciun, criticase deschis regimul comunist.

După decesul preotului, scandalul a luat amploare mai ales în afara graniţelor României, de circumstanţele morţii sale interesându-se nu doar mass-media şi organizaţiile internaţionale ci şi personalităţi religioase şi politicieni importanţi din Occident. Deşi ipoteza că Securitatea i-ar fi provocat moartea s-a dovedit a fi neîntemeiată, în anumite cercuri catolice din ţară şi din străinătate, Pálfi Géza mai este numit şi astăzi „martirul Crăciunului”.

Povestea confruntării inegale dintre Pálfi Géza şi instituţiile comuniste reprezintă, de fapt, un episod important din istoria Bisericii Romano-Catolice din România anilor ’70-’80. Documentele de arhivă şi mărturiile orale care se regăsesc în volum nu prezintă doar istoria banală a unui preot catolic urmărit de Securitate, ci reflectă probleme majore precum situaţia Bisericii Catolice în perioada comunistă, constrângerile impuse de statul ateu preoţilor şi credincioşilor, eforturile întreprinse de preoţi pentru a-şi îndeplini menirea.

Volumul a apărut la Editura Pro-Print din Miercurea Ciuc, cu o ediţie în limba română şi una în limba maghiară.

 Pentru cei interesaţi redau mai jos cuprinsul volumului:

Denisa Bodeanu, Novák Csaba Zoltán, Az elnémult harang. Egy megfigyelés története - Pálfi Géza élete a Securitate irataiban

E kötetben az 1984-ben fiatalon elhunyt Pálfi Géza elleni feljelentések egy részét, valamint az ügyében összeállított lehallgatási jegyzõkönyvekbõl készült válogatást közlik a szerzõk. A nyolcvanas években sokat és sok helyen idézték Pálfi Gézát, a külföldi média állandóan elõtérben tartotta a személyét. Életét, üldöztetését és halálát többen felhasználták a romániai vallásszabadság és a kisebbségi jogok hiányának igazolására. Akkoriban a Securitate emberei mindent elkövettek magatartásuk igazolására – lojálisnak és emberbarátinak mutatván be az állambiztonsági szervek fellépését –, meghazudtolva azt az emberellenes, sötét háttérmunkát, amire e kötetben számtalan példát találunk.

Pálfi Géza esete különleges az erdélyi közéletben, azon kevesek egyike volt, akinek a halála nagyobb nyugtalanságot keltett az állambiztonság berkeiben, mint az élete. A dossziéját a halála után sem zárták le! Életében is számottevõ mennyiségben születtek róla jelentések, egy idõ után állandó üldöztetésnek volt kitéve. Az ellene indított eljárások és akciók egymást követték, munkáját fondorlatos módszerekkel ellenõrizték, s minden alkalmat megragadtak, hogy lélekerõsítõ munkáját akadályozzák, oktatói tevékenységét lehetetlenné tegyék. Rövid élete feledhetetlen példát statuál az erdélyi katolicizmus 20. századi történetében.

Az 1941. április 14-én Máréfalván született Pálfi Géza a gyulafehérvári teológián került a Securitate látókörébe. Hatodéves kispapként az Erdélyi Egyházmegyei Irodalmi Iskola önképzõkörét vezette, s lelkiismeretes munkájának hírét véve, társai körébõl ügynököket állítottak rá. Megfigyelését segédlelkészi évei alatt – Csíkszentdomokos (1964-1967) és Marosvásárhely (1967-1971) – is folytatták. Elöljárói ezután hívták vissza tanítani, Gyulafehérvárra, ahol üldözõi minden aljas eszközt fölhasználtak annak érdekében, hogy Márton Áron püspökkel és Jakab Antal segédpüspökkel elhitessék: választottjuk „méltatlan” az oktatói szerepre. Holott Pálfi csupán a papságra készülõ ifjak minél magasabb szintû felkészülését szorgalmazta.

Óráin a szellemi és erkölcsi nevelés felsõbb szintje felé terelte tanítványait, a krisztusi zsinórmérték szerint tanított és követelt lelki erõsséget, korrekt magatartást. Hallgatóit állandó önmûvelésre buzdította, nála az olvasottság és kultúrált életmód alapkövetelményként szerepelt.

A titkosszolgálati akták arról árulkodnak, hogy Márton Áront – a segédpüspökén keresztül –arra akarták rávenni: mozdítsa el Pálfit lelki vezetõi és teológiai tanári állásából, ám próbálkozásaik mindannyiszor célt tévesztettek. Az évekig tartó huzavonának Jakab Antal megyéspüspök azzal vetett véget, hogy Pálfit 1980 szeptemberétõl Gyergyóalfaluba, majd egy év múlva Székelyudvarhelyre helyezte. Pálfi zaklatása és megfigyelése ott is folytatódott, egészen a haláláig (1984 március 13).

A katolikus egyház (és nem csak) 1945 utáni történetében még rengeteg megválaszolatlan kérdés létezik. Az egyház és az államhatalom (elnyomó szervek) viszonya az említett idõszakban egy állandóan változó, komplex ok-okozati összefüggések meghatározta történet.

Pálfi Géza megfigyelésének története, sorsának alakulása az egyik fontos mellékszála ennek.

A hajdani Egyházügyi Hivatal és a CNSAS irattárában õrzött egyházi vonatkozású iratok hozzájárulhatnak a téma mélyebb megismeréséhez, új szempontokat vetnek fel, újmegközelítési lehetõségeket biztosítanak. Az egyház egy adott korszakra vonatkozó történetének megírása viszont egy sokkal komplexebb kutatást, forrásbázist igényel. A CNSAS irattárában fennmaradt dokumentumok csak egyik felületétmutatják meg Pálfi életének, azt is a belügyi munkatársak és kollaboránsok prizmáján keresztül. Pálfi Géza megfigyelésének, e dokumentumok segítségével rekonstruált története a maga során csak egy kis mozaikdarabja az erdélyi katolikus egyház történetének. E könyvben tehát nem szándékoztunk megírni sem az erdélyi katolikus egyház, sem pedig Pálfi Géza teljes történetét. Viszont az is tény, hogy a Securitate egy olyan komplex, sokrétû forrásból táplálkozó, több embert (egyházit és világit egyaránt) és véleményt megmozgató módszertan alapján dolgozott, amely mindenképp nagyon sok használható információt szolgáltat az egyház-hatalom (fõleg annak elnyomó szervei), egyház-egyén, egyén-egyház bonyolult kapcsolatrendszerrõl.

Pálfi „megfigyelt élete” e hármas viszonyrendszerrõl is szól, részletesebben az elnyomó szervek és az egyház kapcsolatáról. Az volt a célunk, hogy a Pálfi Gézára vonatkozó belügyi dokumentumok alapján felvázoljuk megfigyelésének történetét. Ez a történet (leszámítva annak furcsa végkifejletét) nem egyedi eset, szervesen beilleszkedik az akkori Románia politikai - és egyháztörténetébe. Célunk a fent említett viszonyrendszerek egyikének – a Securitate katolikus egyházon belüli mûködésének bizonyos vonatkozásai – a bemutatása volt, nem valamiféle elszámoltatás, bíráskodás. Ezért az informátorok valódi nevét (többük esetében magunk sem ismerjük) nem közöljük. Az összes informátor kimondottan a fedõnevével szerepel. Úgy gondoljuk, egy informátor jellemének ábrázolása csak a teljes „munkássága” (jelentéseinek minõsége és mennyisége) tükrében lehetséges és indokolt. A forrásokat olvasva látható, hogy szinte mindegyik, még a látszólag kis terjedelmû, „jelentéktelennek” tûnõ irat is fontos információértékkel bír, rávilágít a „nagy történet” valamely lényeges aspektusára, töréspontjára, szereplõinek viszonyulására stb. Ezért, Pálfi megfigyelése történetének bemutatásában ragaszkodtunk az események pozitivista, részletfeltáró bemutatásához. Már csak az ért is, mert úgy gondoljuk, hogy tágabb értelmû összefüggéseket, értelmezéseket csak a hasonló alapkutatásokból lehet majd levonni. A Pálfi halála körülményeinek bemutatásában, az eddigi zsurnalisztikai próbálkozásokkal ellentétben kizárólag a rendelkezésünkre álló, sokszor töredékes forrásokra támaszkodtunk. Fölösleges találgatásokba nem bocsátkoztunk.

A dokumentumokat szelektáltuk. Az iratok döntõ többsége a Pálfi Gézára vonatkozó megfigyelési dossziéból került ki. A Pálfira vonatkozó ellenõrzési dosszié információit csupán az elemzõ tanulmányba foglaltuk bele. A történet megértéséhez lényeges forrásokat jelentetjük meg, a személyes vonatkozású iratokat nem közöljük. A forrásgyûjteményben fellelhetõ, illetve a tanulmányban használt interjúkat a levéltári források kiegészítésére használtuk. Az interjúk készítése közben elsõsorban a megfigyelés történetére és végkimenetelére fókuszáltunk. Pálfi életpályája, gyanús körülmények között bekövetkezett halála fontos szelete a katolikus egyház és az erdélyi magyarság 1945 utáni történetének. Halálának körülményeit többféleképpen értelmezték. Ezért munkánkat két nyelven, románul és magyarul is megjelentetjük, valamint egy, dokumentumfilmmel is kiegészítjük.

A filmet Maksay Ágnes készítette a szerzõk szakmai együttmûködésével.

Az állambiztonsági szakterminológia használatában a László Márton által készített Román állambiztonsági szótárat használtuk.3 Munkánk címét egy belügyi jelentés ihlette. Pálfi halála után dr. Kazár Lajos egy filmet szándékozott forgatni az elhunytról Az elnémúlt harang címmel. A film, több okból kifolyólag sose készülhetett el.

A kötetet meg lehet szerezni a csikszeredai Pro-Print kiadonál.

    Akit érdekel a tovàbbiakban megnèzhetik a kötet tartalmàt:

Seară de proză şi muzică timişoreană - la 22 de ani de la Revoluţie

Mihai Burcea, Marius Stan, Mihail Bumbeş, Dicţionarul ofiţerilor şi angajaţilor civili ai Direcţiei Generale a Penitenciarelor. Aparatul Central (1948-1989), vol II

Dicţionarul ofiţerilor şi angajaţilor civili ai Direcţiei Generale a Penitenciarelor reprezintă un instrument de lucru util pentru reconstituirea multiplelor aspecte ale sistemului concentraţionar din perioada comunistă. Expunerea concisă, informaţia inedită şi exhaustivitatea conferă lucrării o valoare de document: profilurile profesionale şi morale ale celor care au servit această instituţie represivă îi conturează istoria, evidenţiindu-i mecanismele de funcţionare şi modul de organizare. Al doilea volum continuă prezentarea persoanelor care au administrat aparatul central al sistemului carceral comunist, folosind informaţii extrase din dosarele profesionale: numele, locul şi data naşterii, parcursul profesional etc. Sunt de asemenea expuse istoricul procesului de verificare a membrilor de partid, statutul angajaţilor civili din Ministerul Afacerilor Interne şi raporturile de muncă ale acestora cu cadrele militare, precum şi principalele organizaţii de masă şi obşteşti din care militarii şi angajaţii civili ai DGP au făcut parte.

Structura din teritoriu (penitenciare, colonii şi unităţi de muncă), o analiză a sistemului militar de pensii şi a celui de salarizare a personalului militarizat din MAI, precum şi statistici referitoare la numărul de deţinuţi din perioada 1948-1989 vor face obiectul volumelor al III-lea şi al IV-lea ale Dicţionarului.

  Volumul este prefaţat de prof. Dennis Deletant şi poate fi comandat de pe site-ul Editurii Polirom.